Török Éva

Török Éva vagyok, 2016-ban végeztem az Eszterházy Károly Főiskola magyar-mozgóképkultúra és médiaismeret-tanári szakán. 2016 óta a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Pélyi Petőfi Sándor Tagiskolájában tanítok.

2017 szeptemberétől a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola óraadó tanáraként bekapcsolódtam iskolánk dráma – és színjáték csoportjának munkájába. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egykori harmóniás diákként most én is taníthatok az intézményben. A magyartanáraimnak köszönhetően már az általános iskola 5. osztályában nagyon megszerettem az irodalom tantárgyat és a színjátszást. Ez a vonzalom az óta is tart, és szeretném, ha a diákjaim is legalább annyira megszeretnék a színházi kultúrát és az irodalmat, mint én. Ennek érdekében próbálom hasznosítani a másik szakom sajátosságait is, így a filmművészetet is beviszem az óráimra, foglalkozásaimra.

Fontos számomra a csoport megalakulása, mert nagy segítséggel van a tanulók felzárkóztatásában és tehetségének kibontakozásában is. Van olyan diákom, aki a tanórákon nehezebben teljesít, de a szerepeit mindig megtanulja, így sikerélményben lehet része. A színjáték segít a tanulóknak az önmegismerésben; illetve az, hogy a csoport tagjai lehetnek, erősíti bennük az összetartozás-tudatot. Mindezek azért is fontosak intézményünkben, mert sok a hátrányos helyzetű diák, akiknek szükségek van erre a fajta sikerélményre és szeretetre.

Tanítványaim lelkes szereplői az iskolai és falusi műsoroknak, illetve szavalóversenyekre is készülök velük. Fontosnak tartom, hogy a tanulóimban is kialakuljon az igényes beszéd iránti vágy. Hiszek abban, hogy a színjáték által empatikusabb, magabiztosabb és boldogabb gyerekeket tudunk nevelni.