Erdészné Turcsányi Katalin

Cicák2Erdészné Turcsányi Katalin vagyok. A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskolában 2005 óta tanítok, 2009-től művészeti vezető, 2013-tól igazgatóhelyettes.

Alapképzettségem magyar-népművelés szakos tanár. Drámapedagógus diplomát – színi nevelés szakirányon – a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szereztem, Gabnai Katalin osztályában.

Az egyetemes és nemzeti kultúra és művészet közvetítése a hivatásommá vált.

Meggyőződésem, hogy a művészeti neveléssel teljesíthetjük ki a gyermeki személyiségfejlesztést. A művészetek az élet alkotó energiáit adják.

Intelligenciából nyolcféle létezik, de az iskola csak az értelmi intelligenciát kéri számon. „Az iskolában megfelelés nem lesz azonos az életben való megfeleléssel”- mondja Vekerdy Tamás. Tudni és élményt szerezni valamiről azonban nem ugyanaz. Tudást szerezhetünk a világról úgy is, hogy csak az értelmünk fogadja be az ismereteket, de bensőnket nem járja át.

A művészeti nevelés fontosságát, komplexitását ma már senki sem vonja kétségbe, bár az utóbbi években a megbecsülése, helyén kezelése akadozik. Pedig téves elgondolás, hogy a számítógép, a digitális tábla feloldja a diákok szorongását, megszünteti az esélyegyenlőtlenséget, a hátrányos helyzetet.

A művészeti nevelést, a művészeti iskolákban folyó alkotói munkát – napjaink elsivárosodó világában  – különösen fontosnak tartom.

A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskolában kollégáimmal arra törekszünk, hogy munkánk igazi neveléssé váljon, hogy tanítványaink számára szervezett esztétikai befogadó és cselekvő tevékenységet biztosítsunk.

A megízlelt élmények hihetetlenül nagy lendítő erővel rendelkeznek.